2. Wink Nagyatád Maraton és futófesztivál

8. Kikelet Baja Félmaraton
2018-04-07
9. Borvidék Szekszárd Félmaraton
2018-05-05

A bajai verseny után eltelt három hét, és elérkezett a következő sportesemény, melyre Nagyatádon került sor.

A versenykiírásban szereplő mindhárom távra, mint ahogy eddig is, neveztek futóink, hogy próbára tegyék kitartásukat, elszántságukat, ügyességüket a perzselő korán jött kánikulában.

A versenyre való ráhangolódást segítette a közösen eltöltött pár nap pihenés egy helyi apartmanban, ami kitűnő hangulatot hozott a csapattagok számára.

A rajt pillanatában hét MecsekMan sportszerélésbe öltözött sportoló vághatott neki a választott távnak a népes mezőnyben.

A hét kilométert Kovács Zoli választotta. Zoli korosztályát meg is nyerte. Nekik egy kört kellett megtenni a város kacskaringós utcáin és a parkon keresztül.

A félmaratoni távon szintén három futónk indult és a hőség ellenére, a három megtett kör végén remek eredmények születtek. Tóth Misi első lett a korcsoportjában kiváló időeredménnyel. Sándor Zolinak most sajnos nem sikerült úgy a futása, ahogy eltervezte.

A maratont Kerekes Bukta képviselte az egyesület színeiben, és a régi vágya, hogy három órán belül legyen a célba érés pillanatában a befutóidő számlálója, teljesült. Óriási küzdelem volt a percekkel, és a nagy meleggel, de sikerült.

Az eredményhirdetés egy kicsit felemásra sikeredett, ugyanis korosztályos eredményhirdetésre nem került sor, így a dobogóra sajnos nem tudott felállni a három helyezettünk, pedig megküzdöttek érte. Összetettben viszont Bukta értékes díjazást vehetett át a dobogó harmadik fokán.

Nagy gratuláció illet minden MecsekMan futót, akik ez a nem könnyű versenyen futottak.

Egy hét múlva pedig itt is van a következő futóverseny, ami a hírhedt Borvidék lesz Szekszárdon.